Megrontottam a mostohafiamat!
23 éves fiatalasszony voltam, amikor a férjem munkahelyi baleset következtében itt hagyott a kislányommal. Házasságot nem kötöttem egyedül neveltem leányomat. Partneri kapcsolataim voltak, de ezek nem lettek véglegesek.
Fiatalasszony lévén puncim gyakran percegett ezért kerestem a megoldást egy tartós kapcsolatra.
Ismerős baráti kör hozott össze egy elvált férfivel, aki egyedül nevelte fiát. Ekkor én 27 éves voltam, leányom 8 éves újdonsült párom 35 éves és fiúgyermeke 12 éves. Első időben jól megvoltunk az új párommal. Összeköltöztünk vidéki házamba
És együtt neveltük gyermekeinket. Igaz a párom rövid ideig bírta a jó férfi szerepet, mert az italt sem vetette meg.
E miatt kapcsolatunk nem volt felhőtlen. Gyermekeink szépen fejlődtek és elértek a serdülő korba.
Leányomat a menzesz megjelenésekor kellően felvilágosítottam és 17 éves korában beszereztette velem a tablettát problémák elkerülése érdekében, mert jó kiállása miatt kerülgették a fiúk.
Párom fiúgyermeke gimnáziumba járt és az iskola szünetekben lakott velünk. Ő is túl volt már a nemi érés korszakán és érdekelte a másik nem.
Ekkor én 31-32 éves voltam karcsú jó alakú fiatalasszony kemény testel merev 85-90-es cickókkal szép arccal úgy, hogy egy szűk 10-est letagadhattam volna. Persze mint fiatal nő, aki fel kívánja magára hívni a figyelmet mindig nagyon jól öltöztem. Általában feszes szoknyákban, amiben jól látszott fenekem alakja a kivágott ruhákban és olyan melltartókban melyek engedték testem vonalainak láttatását. Melltartóimban nem kellett szivacs betét így a nyári vékony blúzon is átlátszott mellem formája mellbimbóm udvara és hegyes mellbimbóm. Azt, hiszen férfinek ennél nem is kell, többet látnia a többit már magától tudja.
Társam fia, mint meglett férfi tette nekem a szépet, de nem akartam erről tudomást venni. Gyakran vettem észre, hogy amikor fürödtem meglesett vagy öltöztem váratlanul véletlen benyitott, de nem volt kezdeményező. /bár lehet, hogy nem bántam volna/ amikor otthon voltunk mindig nagyon hízelkedő volt próbált kedveskedni kedvemben járni, hogy hátha észreveszem. Könnyebb otthoni ruha volt rajtam szemeit rajtam felejtette azokon a szexuális pontokon ahol lehetett valamit látni. Párom szexuális kapcsolata nem szállított az egekig így jólesett ez a fiatal férfi vonzódása melyet testem is elfogadott. Néha valamin vitatkozva el akarta azt a tárgyat venni tőlem és finom birkózás lett bel öle. Ezekben az alkalmakban teste hozzámért és erezetem keményre duzzadt férfiasságát, de nem engedtem a csábításnak még akkor, sem ha ő szorosan hozzám nyomta alsó testét, az én puncim pedig pillanatok alatt lucskos lett a kéjnedvtől, mert éreztem azt a hatalmas merevedő férfi hímtagot mely majdnem felnyársalt. Azt hiszem akartam is meg nem is.
Tartottam magam mégis csak a párom fia. Igaz számomra sem volt közömbös a fiatalember, de érdeklődésem csak addig terjedhetett, hogy ő ne vegye észre.
Volt, amikor fürdött pont akkor kellet bemennem törülközőért a fürdőszobába és szándékosan zavartan vágytól izgatva néztem végig férfi testét, amíg a gardróbból előkerült a keresett ruha. Csodáltam merev hímtagját mely alkalmanként mikor megemelkedett látszott a fürdőhab között és jóleső gondolatokkal játszottam el hogy mit tudnék vele tenni.
Néha a hosszan szenzuális szünetekben puncim már kívánta a kefélést és tudtam, hogy ez a férfi farok biztos, hogy nagy élvezetet tudna biztosítani számomra. Nőiesen megvallva kívántam, de nem tehettem meg.
Időközben lakásra cseréltük vidéki házunkat így egy előszoba, egy szoba, konyha, fürdőszobás lakással rendelkeztünk.
A szobában egy dupla kinyitható francia ágy és egy egyes ágy volt a berendezés. a franciaágyon a párommal ketten aludtunk a szóló ágy pedig a leányom részére állt rendelkezésre. Nevelt fiam ekkor már 18 éves volt és iskolaszünet miatt hozzánk jött haza a koleszből.
Mint korábban most is nagyon kedves volt és mindent megtett annak érdekében, hogy a kegyeimbe férkőzzön. Leányommal békésebb lett a kapcsolata a közös béke érdekében. Igaz mindketten serdülő korban voltak és a szórakozás közös érdeklődési köre is ezt váltotta ki. Gyakran jártak el táncolni és lányomnak jólesett, hogy egy fiú van mellette, aki jól is tud vele táncolni, na meg valami védelmet is jelentett számára. Én is nyugodtabb voltam, ha együtt mentek biztos, ami biztos elv alapján. Egymás szimpátiájáról nem tudtam semmit, mert párom fia mindig nekem a meglett asszonynak tette a szépet nem a fiatal kislánynak. Talán nem érdekelte még.
Saját személyem annál jobban izgatta ezt észrevettem, mert állandóan mellettem vagy a környezetemben volt néha szexis pillanatokat vettem észre rajta. Kimutatta, hogy nagyon érdekelheti testem, mert megtett mindent annak érdekében, hogy valamit is láthasson belőle.
Kislányom 14 éves volt és már aludt a helyén. Párom a munkából kora este nagyon erősen ittasan érkezett haza mondhatom totál részeg volt ezért lefektettük a nagy ágy jobb szélére, a helyére. Annyira ittas volt, hogy pillanatok alatt elaludt és fogalma sem volt mi történik körülötte.
Én levet köztem a másik helységben hálóingre a-szokásomhoz híven sem melltartó sem bugyi nem volt rajtam. Nevelt fiam a kulcslukon végig nézhette hogyan szabadulok meg melltartomtól csodálta dús kebleimet és meredt farokkal figyelte bugyim távozását puncimról, amikor az előkerült bozontos szőrzetével. Éreztem szexuális vágyamat, amikor kebleimet kezemmel végigsímítottam majd puncimhoz érve csiklómat simogatva vonaglott meg testem.
A látottak miatt fiatalos farka az egekig meredt a kéjtől. Mikor bementem a szobába szoros alsójával takarta nemi vágyát és ebbe a házikabátja is segített. Persze ezt úgy takarta, hogy észre kellett vennem, de szerintem ezt ő is akarta. Lefeküdtem az ágyra és középre húzódtam, hogy a baloldalon a nevelt fiamnak is biztosítsak helyet a pihenésre a széles dupla kihúzható heverőn. Nevelt fiam kifele fordulva próbált aludni.
Az apja az elfogyasztott alkoholtól szörnyen horkolt és nagyon rossz volt a lehelete, amely nikotinnal is keveredett, amit nem bírtam elviselni.
A fia még nem aludt, amikor középről kicsit balra húzódva próbáltam magamnak kedvezőbb helyet biztosítani.
Ahogy kijjebb húzódtam erezetem, hogy testem hozzáér nevelt fiam testéhez. Testem megremegett szexuális vágy vett erőt rajtam és most elfogott az érzés, ami már korábban kialakult bennem. Úgy éreztem, hogy megörülök a szeretkezésért, de türtőztettem magam tudtam, hogy eljön annak is az ideje. Azt hiszem ez volt az a pillanat, ami a következő dolgokat napvilágra hozta.
Nevelt fiam megérezte forró női testemet és attól tartva, hogy az ágyról le ne essen- persze ez csak indok volt- beljebb húzódott. Éreztem, hogy forró fenekem hozzáér forró fenekéhez, mert még háttal voltunk egymásnak.
Testem a hatástól tüzelni kezdett éreztem, hogy jó lenne szeretkezni kívántam a fiatal farkat, de ezt nem akartam vele éreztetni. Kénytelen voltam megfordulni, mert az alkoholos lehelettől nem kaptam levegőt, de azt hiszem az érzésem is azt diktálta, hogy meg kell fordulnom. Fordulás közben hálóingem feljebb csúszhatott, úgy hogy alsótestem teljesen ruha nélkül maradt, és hozzáért nevelt fiamhoz. Ahogy fordultam feneke ölembe került combjaink összeértek és lábaink végig érték egymást. Lehet, hogy véletlen volt, de lehet, hogy ösztönösen történt az egész. Ez bátorította fel vagy már égő férfiassága nem tudom, de egy pillanat alatt ő is megfordult, és nadrágjából kint lévő nagy és kemény farka hasam alatti területhez ért. Éreztem, hogy megfordult a világ velem és engem már nem az eszem irányított, hanem a vágytól kiéhezett puncim szabályozta testem mozgását. Most már nem is bántam, hogy meg kellett fordulnom.
Teljesen le voltam dermedve az érzéstől. Nem tudtam mitévő legyek. Ölemben éreztem a kemény férfi farkat, ami jóleső érzést váltott ki bennem szabályosan kívántam, remegett a testem érte szinte marokra akartam fogni és lucskos puncimba vezetni, hogy keféljen meg óriási mértékben, mert nagyon kívántam vele a szeretkezést. Korábban sok alkalommal ért teste a testemhez mely vágyat ébresztett bennem, de ezeket el kellett akkor oltani. Most az egész érzés egyszerre szabadult rám. Olyan érzés vett erőt rajtam hogy nem tudtam magamon uralkodni, szeretkezni akartam.
Éreztem lüktető farkát tudtam, hogy nagyon fel van izgulva biztos voltam abban, hogy puncimat teleélvezi spermájával szinte éreztem hüvelyemben méhem falán, ahogy élvez és lüktetve ütemesen belém engedi férfias nedvét. Puncim már előre élvezte a kéjt szeméremajkaim vastagra duzzadtak és hüvelyem pillanatok alatt csicsogó lucskos lett. De tartottam attól is, hogy csak a nevelt fiam nem tehetem meg.
Nem tudom, de már nem nevelt fiamként erezetem mellettem, hanem egy kéjéhes férfit, aki a percegő lucskos puncimat akarja. Alsó testemet az ölemet betöltötte kemény farka és akaratlanul is hozzá húzódtam. Biztos, hogy ezzel kapott valami biztatást, mert csípőm felett óvatosan átnyúlt és magához húzott amennyire lehetet. Teljes teste remegett nagyon fel volt korbácsolva vágya, alsó testünk teljesen összeért férfiasságát ölembe értettem, ami forró vágyat váltott ki bennem. Kemény farka lüktetett ölemben úgy éreztem minden pillanatban eldurranhat a-néha vonaglott a vágytól. Nem ellenkeztem éreztem, hogy most vége minden ellenállásnak, sőt inkább kívántam érintését. Fiatalos erős teste nekem feszült és szinte tüzelt a felhalmozódott vágytól. Éreztem farka lüktetését majd szétdurrant a vágytól a kielégületlenségtől. Testem is forró volt puncim is rég volt kielégítve, úgyhogy már ennyitől is lucskos lettem. Nem érdekelt már semmi csak kefélni akartam kívántam a fergeteges orgazmust, amit egy új férfi okozhat egy kéjéhes nőnek.
Testem el volt hanyagolva az alkohol miatt párommal a kapcsolt ritkult, de teljesítőképessége is kívánnivalót hagyott maga után.
Kívántam is a lehetőséggel élni és nem is bántott a dolog hogy így alakult a helyzet. Persze volt ebben egy kis asszonyi hiúság is, hogy ha neki nem kellek, azért van olyan fiatal férfifarok, aki kész minden vágyamat kielégíteni.
Ez a férfi kemény dorongja ott volt az ölemben azt tettem vele, amit én akarok.
Nem is gondoltam át a dolgokat csak tartottam attól, hogy a lányom vagy a párom fel ne ébredjen - de vele szemben meg kívántam a kéjt. Fiam hozzám simuló farkát önkéntelenül vadul megmarkoltam és jóleső érzéssel tapasztaltam, hogy milyen jó vastag és méretes legalább 18-19-es férfi farok van a kezemben és majd szétcsattan az erőtől. Ilyen méretes férfi farokra nem is emlékeztem nem csoda, hogy nagyon kívántam magamban tudni.
Lassan húztam fel farkán a bőrredőt, hogy makkját is érezzem. Fiam ekkor egyik kezébe vette remegő duzzadt keblemet másikkal pedig vad mozdulattal fogta meg puncimat. Szabályosan marokra kapta, de úgy hogy az egész a tenyerébe került keze úszott a kiömlő kéjtől melyet eddigre puncim termelt, mert egy pillanat alatt elélveztem.
Fülébe súgtam, hogy az övé vagyok, amit nagyon is akartam, de úgy kell tennünk, hogy fel ne, ébredjenek, észre ne vegyék. Ekkor már minden mindegy volt számomra csak a farkát akartam puncimban érezni, ami vadul lüktetett és élvezni akartam.
Forró széles ajkát keskeny ajkamra tapasztotta és oly erővel szívta, hogy kicsit talán fájt is, de nagyon élvezetes volt. kezével szétnyitotta szeméremajkaimat és puncimat simogatta csiklómmal játszott minden a szőröm a hasam csupa lucskos lett. Nem volt gyakorlott, mert ez volt az első kapcsolata, de tudatlan vadsága igazán jólesett.
Biztos voltam abban, hogy jó szeretőt fogok csinálni belőle.
Először egyik ujját majd mellé a másik ujját is bedugta puncimba, ami aránylag könnyen ment, jól tágultam, és puncimba csúszott a keze a felhalmozódott nemi váladékomtól. Ujjaival izgatta hüvelyem bordás falát belülről így hamar elélveztem másodszor is. Olyan lucskos lett puncim hogy szinte tocsogott. Rég élveztem ekkorákat. Közben farkával játszottam simogattam, makkjának alját izgattam. Fülembe súgta, hogy el fog élvezni, de ezt már én is éreztem, mert elő nedve a tenyerembe csöppent.
Fenekem az ágy bal széle felé toltam, hogy minél nagyobb hely legyen a mozgásra. Farkát szorosan két marokkal megmarkoltam puncimat a farkához igazítottam és a merev dorongot toltam magamba, amit már alig vártam, amikor egy hatalmasat lökött rajtam teljesen elmerült bennem hüvelyem falán és méhemen éreztem, hogy berobbant bennem valami forróság és ütemes hosszú mozgások köz epedte spriccelte tele puncimat régóta felhalmozódott szerencsére ürü spermájával. Combjaimat összeszorítottam fenekemet megfeszítettem, hogy bennem lévő test teljes minden pici felületét érezzem testemmel. Észveszejtően forró volt testének váladéka teljesen tele lett puncim nem is emlékszem rá hogy valaha valaki ennyi spermát lövellt volna belém. Alig bírtam magam tartani az élvezettől. Nem is emlékszem rá hogy mikor élvezetem ennyire. Forró volt a farka és hatalmasnak éreztem puncimban. Nem akartam kiengedni bel öle, de nem lehetett a kegyes helyzettel visszaélni.
Lassan lankadni kezdett farka és engedett számomra kedves feszítésből. Farkát kihúztam puncimból és kimentem megmosdani.
Bíztam benne hogy senki sem vett észre semmit.
Visszafeküdtem a helyemre, de puncim még mindig kívánta a kéjt. Mosdás ellenére a víz langyos hőfoka egy cseppet sem csillapította kéjes vágyamat teljesen be volt indulva puncim ujjra kívánta a kemény férfi farkat. Úgy éreztem szétvet a vágy.
Így a már újra kemény farkat a kezembe vettem és fiam kezét a puncimra helyeztem. Ő érezte, hogy mennyire be vagyok indulva így óvatosan maga felé húzott farkát pillanatok alatt puncimba tolta tövig inkább talán engem húzott fel a meredező farkára. Éreztem azt a nagy forróságot bensőmben, ami teljesen teletette hüvelyemet melynek következtében a következő orgazmus szaladt végig testemen, ami közben vele párhuzamosan velem együtt élvezet nevelt fiam, úgyhogy puncim a férfi spermában fürdött. Élvezése közben két fél fenekemet tenyerébe vette és ütemesen mozgott seggemmel mely növelte izgalmamat. Mikor mindketten teljesen kielégültünk elengedett magától és hagyta, hogy kimenjek.
Megmosdottam majd helyemen farkát kezembe vettem puncimat pedig tenyerébe helyeztem.
Kemény farkával egy jó ideig még játszottam, kezemmel izgattam. Puncimban ujjaival ütemesen mozgott hol a csiklómat fogta meg hol pedig a g pont környékét izgatta vastag középső ujjával. Egy félóra eltel teltével meredt farkára felhúzta puncimat mely szorosan körbefogta azt. Nem bírtam idegeimmel így méhem izomzata a kemény férfidorongot érezve hol összeszorult, hol ütemesen elernyedt. Farka lüktetett bennem mely kéjes érzést váltott ki. Nagyon jó érzés volt így egymásban elmerülni, én az egész éjszakát el tudtam volna vele tölteni.
Kis idő után a lányom idegesen forgott az ágyán és féltem attól, hogy fel ne ébredjen szerintem zavarhatták a mozgásunk zajai.
Szóltam, hogy vesz, éjes a dolog maradjon nyugton lesz majd ennek folytatása.
Így farkát kivettem puncimból tenyerembe vettem és puncimat betakartam tenyerével hogy nyugodtan maradjon.
Így aludtunk el és külön ébredtünk reggel mintha mi sem történt volna. Úgy gondoltam senki sem vett észre semmit, mert párom részegen horkolva mélyen aludt fogalma sem volt mi történik körülötte lányom pedig jelét sem adta, hogy egy pillanatra is felébredt volna.
Párom nappalos volt késő estig dolgozott én pedig délelőttös így csak 2 óráig dolgoztam. Lányom délelőtt iskolában volt délután pedig iskolai gyakorlaton kellett lennie.
Egész délelőtt az éjszakai események jártak az eszemben kicsit tartottam is tőlük, de észveszejtően jól is esett, ami történt. Kételyekkel, vágyakkal vártam, hogy műszak után hazaérjek.
Fiam otthon volt és házikabátban várta hazaérkezésemet.
Nem tudom mi járt a fejében az éjszaka után, de ahogy beléptem láttam, rajta hogy nagyon fel van izgulva. Olvasott már könyveket a szeretkezésről volt valami fogalma az egészről.
Beléptem a lakásba csak ketten voltunk otthon ezt tudta ő is, hogy egy ideig ketten leszünk. Hozzám lépett hirtelen átfogta derekamat és ajkát ajkamra tapasztotta. Vadul elkezdett csókolni kezével megemelte nyári szoknyámat és egyik kezét a bugyimba csúsztatta. Fiatalos hévvel, vadsággal megmarkolta puncimat, ami igazán jólesett. Kezdtem izgalomba jönni vagy talán a délelőtt átélt események folytatódtak, amit nem is bántam. Puncim bizsergett és kívánta a fiatal farkat.
Ekkor megbeszéltük a köztünk kialakult kapcsolatot és arra a döntésre jutottunk, hogy a szertője leszek. Elmentem a fürdőszobába tusolni rend behoztam magam és pongyolába mentem be a nappali szobába. Melltartó nem volt rajtam sem bugyi, de fiamon illetve szeretőmön is csak a házikabát. A széles nagy ágy ágynemű nélkül két főnek nagyon kényelmes volt.
Leültem az ágy végébe nevelt fiam ekkor hátamra fektetett és végig kigombolta pongyolámat. Most látott először kötetlenül női mivoltomban kitárulkozva. Jóleső érzéssel nézte kebleimet melyek ekkorra már keményre duzzadtak annyira fel voltam izgulva és jó nagy mellbimbóm udvara kidomborodott bel öle és két marokba fogta őket. Utána csipám majd bucim Letta szemle tárgya, de úgy hogy a szőröm közül kihámozta szeméremajkaimat, feltárva a behatolás helyét. Puncim az izgalomtól kinyílt hüvelyem kitárulkozott és megmutatta a kíváncsi faroknak azt a helyet ahol a kéj magasra emel bennünket. Kíváncsiságomnak én is eleget téve szétnyitottam házikabátját, melyet kemény farka már kidomborított. A szemle alatt láttam, hogy farka folyamatosan emelkedik és kiemeli házikabátját. Kézbevettem merev farkát és örömmel állapítottam meg hogy méretére és vastagságára vonatkozó éjszakai megállapításom helytálló volt. Végigsimítottam a vastag farkat lehúztam makkjáról a bőrt és a vörös fejét egy pillanatra a számba vettem. Nem bírtam magam türtőztetni igazán érezni akartam forróságát.
Azt hiszem mindketten kívántuk egymást készek voltún arra, hogy szeretkezzünk, kielégítsük egymás testi vágyát.
Megbeszéltük, hogy az éjszakai dolog csak töredéke az örömszerzésnek sok minden van, ami a kielégüléshez vezet.
Vörös feszülő makkjához igazítottam számat és finoman elkezdem nyalogatni. Ezt kéjes élvezettel vette. Ekkor lefektettem az ágyra hanyatt megfordultam franciásan és puncimat kinyitottam úgy, hogy egy kicsit terpesztettem és az
Szájához igazítottam. Ágaskodó farkát mely az égre mutatott számba vettem és a torkomig engedtem. Erősen elkezdem szívni majd ajkammal vonatoztam rajta amilyen hosszan csak tudtam.
Száját a puncimra tapasztotta és erős vákuumot létrehozva kezdte el szívni. Szívta a puncim nedvét, ami csöpögött az élvezettől majd hevesen elkezdte nyalni nagyajkaimat, kisajkaimat és nyelvét a hüvelyembe igazította. Megfordultunk én kerültem fölükre ekkor megmutattam neki, hogy hogyan kezelje nyelvével hüvelyemet. Keresse meg a g pontot. Fogtam az ujját és feldugtam magamnak a hasam felöli méhfalon megkerestük a legizgalmasabb helyet. Vastag ujjától puha újhegyétől egy hatalmasat élveztem puncim úszott a lucskosságtól. Szájára helyeztem puncim bejáratát és hagytam, hogy puncim nedvét élvezze, érezze a punci igazi izét. Ő sem bírta tovább farka keményre dagadt. Erek megfeszültek rajta éreztem, hogy rögtön kilövell így farkát számba vettem és nyelvemet körbe-körbe forgattam farka körül. Hirtelen el akarta enni, de fogammal óvatosan megfogtam nem engedtem így heréinek teljes tartalmát számba spriccelte. Élveztem spermájának izét, amiben már rég nem volt részem. Teljes tartalmát kiürítette majd farkát nyelvemmel ti szára nyaltam. Közben puncim is ragyogott, mint amelyik ki van nyalva.
Kiss idő után testemen éreztem, hogy farka újra elkezd lüktetni és kezével keresi puncimat. Hanyatt feküdtem és kértem, hogy kemény farkát dugja melleim közé úgy, hogy fölém guggol. Kebleimet összeszorítottam és a közte mozgó farkat mikor felül kibújt közüle a számba véve izgattam.
Kellően felizgattam, amikor a farkával elkezdett puncimmal játszani, hol nagyajkaimat, hol kisajkaimat, hol pedig csiklómat dörgölte merev farkával. Amikor teljesen kinyíltam puncim nedve megcsillan méhem elején farkát egy mozdulattal belém döfte. Igazi kemény férfias mozdulat volt, ami kicsit feszített is, de nagyon jó érzést váltott ki. Hevesen kezdett el mozogni puncimba úgy kefélt, hogy ez csak tényleg ilyen fiatal hímtől várható el. Rövid idő után apró sikongások köz epedte élveztem egy nagyot. Farka nagyon jó nagy volt nagyon kemény és nagyon vastag. Kihúzta farkát bel ölem hasra fordított csípőmet megemelte térdelő helyzetbe állított. Fenekemet kezével óvatosan szétnyitotta, hogy kidomborodó puncim a felszínre kerüljön. Ujjaival szeméremajkaimat szétnyitotta és még mindig merev farkát teljes egészében belém tolta. Úgy éreztem magam, mint akit nyársba húztak, de jó volt testemben érezni végig azt a hosszú kemény farkat. Ütemesem mozgott puncimban jól kefélt hátulról. Kezével alám nyúlt és marokra fogta szeméremdombomat majd csiklómat, ujjával izgatta. Majd csípőmet két kezével szorosra fogta és erőteljesen elkezdett kefélni. Olyan erőseket lökött, hogy egész testem beleremegett. Nemi vágyam a csúcsra jutott mikor farkából forró sperma öntötte el puncimat és ekkor egy óriási orgazmus vett erőt rajtam. Hüvelyem ütemes rángásba kezdett és préselte ki magából puncim nedvét mellyel körbe beborítottam szeretőm farkát. Mindketten hatalmasat élveztünk és látszott nevelt fiamon, hogy egyre jobban élvezi a szexet.
Még én is ital nő voltam így többször tudtam élvezni egymás után, de ő, mint kezdő szerető nem tudott megállni.
A délután folyamán több alkalommal szeretkeztünk. Felállt az ajtó mellé maga elé hívott vele szemben a merev farkára emelte fenekemet, lábammal átkulcsoltam csípőjét és megemelve csípőmet, farkát lassan csúsztatta puncimba. Heves ringatózó mozgás közben izgattam méhemmel csúszkáltam farkán így kefélve jutottunk el az élvezetekig.
Majd ezt követően maga elé állított bokámat megfogatta kezemmel és feltáruló és szétnyíló puncimba préselte kemény farkát. Ütemeseket lökött rajtam ki bejárt puncimba melyet nagyon élveztem. Jó volt érezni azt a ki bejáró vastag hímtagot mely hol szétfeszítette puncimat majd a kővetkező pillanatban hagyta elernyedni és ezt követően forró nedvével lövellte tele. Puncim folyamatosan élvezte a szeretkezést nem is tudom hányszor élveztem el hány orgazmusom volt azon délután.
Mostoha fiam nagyon az elején volt a szexuális életének így ez még újdonságot is jelentett számára az élvezet mellett.
Meg kell vallanom nekem is kellemes volt ez a kapcsolat, mert olyan pozíciókban szeretkeztünk melyek különleges élvezetet-élményt nyújtottak. Mindig fogékony voltam az új dolgokra melyek nem szokványosak.
Nem sok idő telt el farka újfent hadra fogható állapotba került és nem hagyott nyugodni. Igaz a dolog engem sem bántott, mert az új szexuális szituációtól bizsergett puncim igazi vágy járta át testemet.
Hanyatt fekve merev farka az ég felé nézett és kért, hogy vele szembe fordulva üljek bele. Nem rossz pozíció, mert ekkora mérettel lehet mit kezdeni. Terpeszbe dereka fölé ereszkedtem és farkát puncimhoz igazítottam. Kicsit izgatta szeméremajkaimat farkával először hosszában puncimon majd nagyszemérem ajkam belső oldalán körkörösen. Kezével mellbimbó udvaromat simogatta majd ujjai között lágyan megcsípte mellbimbómat. Izgalmi állapotba kerültem és előre dőlve forrón elkezdtünk csókolózni. Játszott nyelvével ajkaimon majd nyelvemet átvette szájába és saját nyelvét adta nekem. Ezt követően mellbimbó udvaromat csókolta körbe és óvatosan szívta az érzékelő bimbókat majd mellbimbóimat. Teljesen felpörögtem mikor puncim kész volt arra, hogy farka behatoljon.
Hasam megfogta kicsit hátratámasztott és puncimat kezemmel szétnyitva bevezettem feszülő farkát felforrósodott hüvelyembe. Szemével követte farkának el tünését és kéjes élvezet jelent meg arcán. Remegett teljes belsőm úgy élveztem a helyzetet. Farkát befogadta puncim teljes hosszában majd megemeltem csípőmet és teljes hosszában elkezdtem lovagolni rajta. Kiemeltem magam annyira, hogy csak a makkja maradjon puncim külső felénél majd ujjra magamba engedtem. Ekkor kezével megfogta puncimat két oldalról és kinyitotta amennyire csak lehetett farka mellet felvillant rózsaszín puncim belsője. Olyan kéjes élvezet volt így mozogni, mert g pontomon minden behatolásnál éreztem farkát és halk sikongatás közben folyamatosan élveztem. Ö is élvezte a helyzetet, mert farka roppant kemény lett és alulról kefélés közben folyamatosan lökte farkát puncimba. Ezt követően megfordított, hogy háttal lettem az arcának. Kezemmel térdére támaszkodtam. Csípőmet megemeltette fenekemet szétnyitotta és mikor puncim kitárulkozva szeme elé került ráhúzott égnek álló farkára. Megemelte fenekét és alulról kefélt ütemesen. Rövid idő után átvettem a szerepet ő az ágyra ereszkedett és én lovagoltam hosszú farkán. Mikor teljesem magamba eresztettem méhemen éreztem lökését. Kezével am mennyire csak tudta szétnyitotta fenekemet és puncim alsó részét és a gát közti tájat izgatta kezével. Megvadulva keféltem farkát és éreztem, hogy puncim folyamatosan tágul. Alkalmanként farkát kiemelte bucimból és az úját tette a helyére és körkörösen tágította izmaimat.
Farka nagyon élvezetes volt és egyik pillanatban farka mellé puncusomba dugta ujját, úgy hogy az alulra került és farka hüvelyem felső falához szorult.
Ekkor a hüvelyem felső oldalát a g pont környékét dörgölte farkával. Már előtte is folyamatosan élveztem, de most úgy éreztem, hogy szétfeszülök farkától és ujjától. Teljesen fel voltam izgulva belső izmaim ütemes rángásba kezdtek majd erős szívó hatást fejtett ki azzal, hogy hol elernyedt, hol megfeszült hüvelyizmom. Így mozogtam farkán, amikor pillanat alatt hatalmas orgazmus szaladt végig testemen és éreztem, hogy farkának mozgása közben ütemes lüktetéssel puncimba préselte heréinek teljes sperma tartalmát. Elöntött a forróság és pillanatra talán az eszméletemet is elvesztettem vagy önkívületi állapotba kerültem. Akkorát élveztem, hogy teljes erőmet elvesztve dőltem előre lábaira. Teljes energiám kiszállt bel ölem testemet kéjes rángás rázta meg. Ekkor még kemény farkát mozgatta bennem addig, míg teljesen ki nem elégült.
Megfordultam mellé feküdtem és forró csókkal köszöntem meg hogy ily boldoggá tett. Oldalt fordultam fenekemet az ölébe toltam, hogy pihenjünk egy, kicsit mert úgy éreztem, hogy nagyon szét vagyok, kefélve puncim ki van készítve.
Gondoltam, hogy már teljesen kielégült és pihenünk egy kicsit
Ekkor farka hátulról kereste fenekem alatt puncim bejáratát. Puncim a sorozatos élvezés után már be volt csukódva így nem tudott egyből behatolni. Kezét puncimhoz igazította és lassan elkezdett izgatni felváltva ujjával és merev farkával. Nem vagyok híve az anális szeretkezésnek, de amikor az ujjával izgatta puncimat farka a fenekemhez simult és záró gyűrűmet erősen döfködte. Számomra szokatlan érzés vett erőt rajtam és valami vágy ébredt fel bennem. Kellemes érzés volt, amikor a farkát a puncimhoz illesztette kezét a fenekemre helyezte. Fenekemet hátratoltam a kezéhez és érezte, hogy záró gyűrűm az ujjához szorul. Nem várt vele körkörösen elkezdte izgatni záró gyűrű környékét és alatta a gátat majd farkával puncimat. Izgalmi állapotba kerültem és egyre szorosabban toltam alsótestem hátrafelé. Az éjjeli szekrényből krémet vett elő és ujját és fenekemet bekrémezte. Rövid izgatás után ujja becsúszott fenekem közé puncim ütemre megnyílt és magába szívta bekívánkozó merev farkát. Tenyerét a fenekemen tartva farkával ritmusosan elkezdett kefélni, ezzel párhuzamosan mozgatta ujját is.
Hüvelyemmel belül éreztem farkát kívülről érdekes érzés vette birtokba. Nem bírtam magammal a különleges érzés annyira felizgatott, hogy hevesen dobáltam magam és csúszkáltam le fel farkán. Rövid idő után hatalmas orgazmus futott végig rajtam puncim teljesen elúszott farka újfent telespriccelte kéjnedvével hüvelyemet.
Régen szeretkeztem így élvezetből és rég kívántam annyira a férfi farkat, mint most. Igaz hogy a pillanatnyi helyzet új volt számomra a szokásos hétköznapok között. Teljesen elvesztettem önkontrolomat és nem érdekelt semmi csak az, hogy abban a pillanatban mikor puncim megmozdul, belé hatoljanak és élvezzem az életet. Nem volt nehéz puncimat táncba vinni, mert csak hozzám kellett érni és máris gerjedelembe jutottam. Most már folyamatosan élvezni akartam nem tudom meddig.
Farkát számba vettem szívtam és kezemmel, heréivel játszottam. Puncimat marokba vette mely ennek hatására újra izgalmi állapotba került. Kinyílt és becsukódott szinte remegett. Rövid idő után farka keményedni kezdett ekkor kezemmel le föl húzogattam a bőrt makkjáról addig, míg keze mell teljesem fel nem izgattam.
Ekkor lejjebb csúszott és ajkát puncimra tapasztotta.
Nyelvével hevesen izgatott oly mértékben hogy puncim teljesen kitárulkozott, élveztem és már nem tudtam magamról.
Megfordultam franciásra, mert én is újfent játszani akartam merev farkával. Puncim a szájához igazította és farkát számnak adta. Amit csak lehetett bevettem belőle a torkomig is leért, de így csak töredéke volt bennem. Erősen szoptam a kemény makkrészt, amivel az egekig izgattam. Éreztem, hogy remeg teste és folyamatosan halad az élvezet felé.
Puncim már teljes izgalmi állapotban volt, amikor leszálltam róla és ráfeküdtem álló farkára. Farka puncimba csúszott testemmel ráfeküdtem melleimmel melléhez értem és csípőmet emelgetve vadul elkezdtem farkán le föl mozogni. Élveztem ezt a szeretkezést, mert olyan érzést biztosított, amit már rég éreztem. Teljes testem fel volt forrósodva a folyamatos élvezés alatt.
Ekkor szeretőm megfordított és én kerültem alulra. Vadul lökte farkát belemé éreztem, hogy az ágy kontrázza lökéseit.
Olyan érzésem volt, hogy az egész testem-puncim, hüvelyem. Méhem egy hatalmas farokkal van kitömve. Szörnyen izgató érzés volt azt hiszem már nem is azért szeretkeztem, hogy elélvezzek, hanem valami kéjes vágy vett birtokába.
Rövid idő után farkát kiemelte belőlem és négykézlábra állított úgynevezett kutya pozícióba.
Fenekemet szétnyitotta puncimat kiemelte és vadul elkezdte nyelvével hosszában izgatni. Alulról a csiklómig mozgatta le föl bordás nyelvét, amit már testem sem bírt, mert egy nagyot élveztem és puncim leve a szájába csöpögött. Ő is élvezet közelébe jutott, mert meredező farkát vadul a puncimba tolta ezzel szétnyitva kicsit méhemet is, hogy jól beférjen.
Kezével két mellemet átfogta és szorosan magához húzott.
Olyan ütemesen és erősen kefélt hátulról hogy nagyon kellett magam tartani. Ö is szorított és farkát ki bejáratta bennem. Nem is emlékszem, hogy az életemben valaki ilyen vad vággyal kefélt volna. Teljesen szét lettem kefélve mire farkának tartalmát puncimba spriccelte.
Erőtlenül rogytunk egymás mellé pihenni.
Iskolai szüneteket alig vártam, hogy fiam otthon legyen, mert biztos voltam abban, hogy ezekben az időszakokban a puncimnak nem kell percegni, zsibongva vágyni a kéj után.
Minden otthon tartózkodása alkalmával férfiasan meg voltam kefélve, testi vágyaim kielégítésre kerültek. Biztos voltam abban, hogy ez nem tarthat örökké, de jó volt és én nem akartam, hogy jelenleg vége legyen.
Kapcsolatunk három évig tartott, ami igazán szép volt és jólesett egy elhanyagolt fiatal szépasszonynak, amikor megváltozott a helyzet.
Leányom már 17 éves lett érett nő volt, voltak fiú barátai. Mostoha fiammal jó volt a kapcsolata annak ellenére, hogy néha vitatkoztak. Voltak köztük az élettel kapcsolatban vélemény különbségek.
Mindketten szerettek szórakozni, járni, táncolni is néha együtt mentek. Jól megértették egymást.
Lányom unoka nővére mostoha fiammal egyidős volt és ő is abba csapatba tartozott, akik együtt jártak szórakozni. Mostoha fiam mindkét lánnyal nagyon jól táncolt néha otthon gyakoroltak egy-egy új figurát.
Egyik alkalommal az unokanővér eljött hozzánk hogy megbeszéljék a hétvégi szórakozás lehetőségét. Gyakran jött el hozzánk és beszélgettünk négyesben az életről. Nyitott voltam a fiatalok felé nem volt tabu téma számomra. Érzelem, szerelem, szex sem volt különös téma, amiről nem lehetett volna beszélni.
Fiamon kívül senki sem volt otthon, amikor mari megjelent az ajtóban. Betessékelte és helyet mutatott neki kezével a heverőn, hogy üljön le. Mari felpenderítve a szoknyáját úgy ült le, hogy azt ne gyűrje össze. Fiam keze a heverőn feküdt a helykínálás miatt és Mari, ahogy leült oda véletlen-pont a puncija került a fiam kezére bugyin keresztül. Fiam többször táncolt már marival így ismerte milyen jó teste van a lánynak. Kezét kicsit mozgatta mikor megerezet, hogy puncinedve a bugyin keresztül kezébe csöppen. Kezét kihúzta feneke alól és punciját kezébe vette. Mari nem vonta el magát és faim már tudta, hogy szeretkezni fognak, megszerzi magának a lányt. Bugyiját a punci előtt félrehúzta és közvetlen kezébe vette a forró pinust.
Ujjával felnyúlt a csiklóhoz, ami heves rángásba kezdett. Fiam farka megmerevedett, ami kidomborította nadrágját. Marival mikor korábban táncoltak ruhán keresztül érezte, hogy nem közömbös a fiú, számára mert merev farka ruhán keresztül is érezhető volt. Most más volt a helyzet, mert nem nyilvános helyen voltak és puncika is már izgalomba volt erősen zsibogott. Fiam az általam szerzett tapasztalatokkal biztos, hogy nem vallott szégyent a lány előtt. Ujját a punciba süllyesztette és izgatta a lányt. Mari kigombolta fiam nadrágját és alsójából kihámozta a számára áhított kemény farkat. Meglepődött egy pillanatra a méreteken, de gyorsan két markába vette és elkezdett játszani vele. Fiatalok voltak még élvezték a test adta szépséget és az új érzéseket.
Puncija fiam ujjától teljesen beindult izgalomba került. Kemény férfi farkat a szájába vette nagyokat cuppogót vele.
Nem bírta sokáig tartani magát félt, hogy el fog élvezni ezért hanyatt feküdt a heverőn. Bugyiját lehámozták róla és széttáruló csillogó feszes fiatal rózsaszín punci került elő. Fiam nyelvével kezdte izgatni mikor mari megszólalt, hogy nem bírja sokáig el fog élvezni. Fiam ekkor szétterpesztette mari lábát közé térdepelt és makkját puncija bejáratához igazította. Fölé könyökölt és elkapta a fiatal lány látványának vágya. Farkát hirtelen erős lökéssel punciba nyomta gondolta úgy becsúszik, mint belém, de ez nem így működött, mert mari nem tágult olyan gyorsan. Felsikított és fenekét hátrébb rántotta. Fiam így nem tudott teljesen behatolni, ami kicsit zavarta is azt hitte ügyetlen? Ezért megmarkolta a lány derekát és teljes erővel magára húzta. Nem volt már gond, mert a punci ekkora teljesen kitágult és befogadta a méretes hímtagot. Mari élvezte a fiú méretes farkát erős kefélését.
Heves zihálás köz epedte dobálta magát a fiú alatt az meg egyre keményebben préselte farkát a lányba. Mindketten vad szeretkezésbe kezdtek a farkat ki bejáratták a punciba vagy fél óráig, amikor mindketten egymást boldoggá téve élveztek el. Mari puncija megtelt fiam spermájával és saját kéjnedvével. Olyan lucskos lett, hogy folyt a puncijából ezért a kezét tette alá hogy fel tudjon kelni és a heverőn ne maradjon nyom. Erről én nem tudtam semmit csak később derült ki más eset kapcsán egy elszólás miatt.
Egy másik alkalommal is itthon volt a fiam és észrevettem, hogy a lányommal, akivel szórakozni jár, egyre jobban elviselik egymást. Nem vitatkoznak, fiam viszonylag kedves hozzá. Igaz nem mutatott /látszólag/ érdeklődést iránta.
Lányom már, mint mondtam 17 éves karcsú magas nagyon jó alakú lány volt, aki kiskorában balettozott. Én szőkésbarna voltam a lányom apja génjeit örökölhette, mert bőre szép sima és barna volt majdnem nap barnította barna és haja fekete. Nem anyai büszkeség, de ismerőseim is dicsérték lányom jó alakját. Szakmája mellett alkalmanként manökenként is fellépett.
Egy napon elmentünk dolgozni, amikor a két fiatal maradt otthon mindketten még aludtak az előző esti buli fáradalmait pihenték ki. Lányom az egyszemélyes heverőn aludt a fiam meg egy másikon, amit közben szereztünk be számára. Fiam ébredt fel hamarabb és kiment a fürdőszobába hogy rend behozza magát. Mikor jött be látta, hogy a húga megfordult az ágyon félig alszik hanyatt fekve és a takarója a forduláskor alá csavarodott, testét csak itt-ott takarta.
Lányom is tőlem átvett jó tulajdonsága alapján hálóinge alatt nem viselt alsófehérneműt. Nyár volt és a hálóing egy nagyon vékony anyagból volt, ami teljesen átlátszott. Mikor fiam az ágyához ért megállt, mert a takaró nem takarta keblét és derekát. A hálóinge rásimult bőrére és átlátszott mellének domborulata barna bőre miatt még barnább nagy mellbimbó udvara és rózsaszín kicsiny mellbimbói. Szemét nem tarthatta rajta, sokáig mert valami lejjebb vonzotta azt. Lába közé be volt hajolva hálóinge, de így is látatni engedte puncijának nagy szőrös szemérem dombját és nagy fekete punciszőrét.
Szemérem dombját tánc közben többször érezte és húga is érezte férfiasságát, de abban a helyzetben ez önuralmat kellett, hogy kiváltson. Most más volt a helyzet nem volt zavaró körülmény. Lány teste elkápráztatta fiamat, aki meredten nézte azt. Lányom félálmában észrevehette, mert felébredt és jólesően, de haragosan nekiesett mostoha testvérének. Mondta, hogy szemtelen vagy most megkapod a magadét még az esti dolgokért is tartozom neked, amiért nekem nem hoztál inni. felemelkedett és el akarta kapni a fiút. Ez persze nem így sikerült a fiú a két kezét megfogta a lánynak és visszanyomta az ágyra. Az ágyon rugkapált a lány hogy kiszabaduljon és bosszút álljon, de nem sikerült.
Felemelkedett és harapni próbált, de nem érte el a fiút. Az arcát akarta elérni és megharapni, ami félig sikerült is az, hogy elérte, de a fiú észrevette a ténykedést és kitérve a harapás elől. Szájával befogta a lány száját. Ekkor már felsőteste nekifeszült a lány feszes felsőtestének és ajkait harapás helyett forró csóknak engedte át. Fiam kikerülve a bosszú alól most lágysággal próbálta kiengesztelni húgát. Ajkát ajkára helyezte és elkezdte forrón csókolgatni, ami nem maradt viszonzatlanul. lányom visszacsókolta fiamat, mert érezte, hogy lába között puncijában megmozdult valami.
Kezének feszítő ereje elernyedt így fiam keze is felszabadult.
Sokat tudott tőlem meg volt is kapcsolata és a lányomnak sem ő volt az első. Lányom még nálam is forróbb vérű volt olyan mediterrán típus. Csókok miatt pinusa egyre jobban nedvesedett nem beszélve arról, hogy közben már egy férfikézben pihent. Nem állt már ellen jó volt számára a férfi kényeztetése. Hálóinge korábban is jól felcsúszott elég meleg is volt így nem bánta, hogy mostohatestvére leveti róla. Engedte ezt, mert pillanatok alatt előjött egy korábbi éjszakai kép, amikor otthon aludt és a környezeti jelek hatására alig bírt testével. Felrémlett benne hogy mikor az anyja és mostohafia egy hosszú esti szeret kezesét folytattak nem sokon múlott, hogy felkel, ágyáról ás, átmegy a másik ágyhoz ahol a zajok keletkeztek. Akkor is teljesen fel volt forrósodva teste és akarta, hogy az ő punciját is kielégítsék. Nagyon vágyott mostohatestvére farkára és biztos volt abban, hogy ha az anyjának akkora élvezetet tudott nyújtani neki sem maradt volna kívánnivalója. Nem tehette meg vagy talán nem merte. Így vágyát akkor maszatival elégítette ki most biztos volt magában, hogy akkor, amit nem tudott megszerezni azt most magáévá teheti. Kívánta magában érezni mostohatestvére merev farkát. Testvérének farka is meredezni kezdett a női test pucér látványától. Nagyon szabályos női alak volt azzal a hivatalos paraméterekkel, kemény keblekkel és éjfekete puncival. Kellemes nyolcvanötös mellek keskeny derék alatt húzódó csipa és szív formájú kis fenék. Elölről hosszirányú vágatát dús fekete szőrzet fogta körbe. Barna bőre mellett fekete szőrzete közül világlott elő feszes nagyon szabályos nyiladozó rózsaszín punciba. Férfi szem szebbet elképzelni sem tudna.
Fiamnak volt összehasonlítási lehetősége, mert az én testem is láthatta több alkalommal az unoka nővérét is, de egyikünk sem múlta felül szépségét pedig mi is büszkék voltunk méreteinkre.
Lányom tágra nyílt szemekkel nézte az ébredező fiatal férfi farkat, de nem tudta elképzelni, hogy meddig nő, még mert mindig nagyobb- nagyobb lett. Lehámozta róla a házikabátot és markába fogta, mert már nagyon kívánta, hogy ő is élvezze a helyzetet, mert puncija ekkor már kezelésbe volt véve.
Pinusának fekete szőre kézzel kétfelé lett fésülve majd csiklójáról felfelé és ekkor előkerült egy gyönyörű igazán szép feszes íves szeméremajkakkal takart rózsaszín punci. Gyönyörű látvány volt látni a puncitól nedves fénylő gyöngyöző kibújó kisszemérem ajkat.
Gabi csak nézte testvérének farkát és méretét, amit kezében tartott.
Ekkor mondta mostohatestvérének, hogy korábban mikor az anyjával szeretkeztek ő fenn volt és mindent tud átélte az estét. Már akkor abba a helyzetben is nagyon kívánta a farkát és szerette volna pinusában érezni azt a kemény dorongot, amitől az anyja olyan kéjes nyögéseket hallatott. Ekkor elhatározódott benne a tudat, hogy csak alkalom kérdése hogy kettejük között megtörténjen a szeretkezés. Erre most jó alkalom van és bízik abban, hogy amit korábban csak hallott azt most ő is átélheti, és nem marad benne kielégítetlen vágy. Kívánja, a kemény farkat puncija teljesen fel van izgulva. Így biztos abban, hogy mindketten maximálisan élvezni fogják, azt az orgazmust ahova együtt jutnak el. Testvére meglepődött a hallottakon a lány punciját markába fogta és fülébe suttogta, hogyha ő is akarja mindkettőjüknek maximálisan jó lesz, mert nagyon kívánja azt a gyönyörű féket, puncit, és ö is megkap mindent mit a korábbi este illetve éjszaka a nevelőanyja. Remegett a teste és várta az események bekövetkezését. Gabi testvére makkjáról lehúzta a bőrt és őrömmel tapasztalta, hogy milyen erős a farkának a vége, azaz makkja milyen nagy.
Gondolt egyet és farkának tövéhez támasztotta a vonalzót és ráfektette azt, hogy megmérje. Férfiassága kihúzta magát és tizenkilenc centit érte túl egy kicsit. Odahajolt és vörös végét szájába véve kezdett el játszani vele. Tolta magába majd kiengedte szájából a kemény farkat majd nyelvével üt ügetve izgatta hol meg körbe- körbe szaladt a makkon nyelvével. Testvére ez idő alatt punciját bontotta ki és nyitotta minél tágasabbra. Először nagyszemérem ajka nyílt ki majd kisszemérem ajka barackvirág Szinével.
Fiatalok nagyon játékosak tudnak lenni a szeretkezésben szeretnek játszva szeretkezni.
Ez után Gabi hanyatt feküdt és testvére 6-9ben fölé fordult. Punciját hevesen kezdte nyalni, csókolgatni, hogy minél jobban izgassa. Farkát húga a szájába vette és elkezdte nyálával nedvesíteni és szopta azt. Nagyon felizgult, amikor kiment a konyhába és egy műanyag végű szedőkanalat hozott be. Bejelölte rajta a 19 centit és lassan puncijába dugta, hogy befér a-e, közben testvére izgatta csiklóját. A két dolog kéjes érzetet váltott ki benne, amikor a méret eltűnt megnyugodott és pillanatok alatt elélvezett, folyt puncijának lucskos nedve. Testvére tovább foglalkozott a felhevült pinussal így semmi sem veszett kárba. Farka is eljutott a csúcsra és vastag csíkban spriccelte nedvét testvére szájába,
Nem kellett sokat várni, mert mindketten újra hadra foghatók voltak szinte látszott, hogy élvezik a kefélést.
Húgát hasra fektette mögé feküdt és kezével alányúlva izgatta a fekete puncit. Amint az kinyílt hát ólról támadta merev farkával a rózsaszín testet. Nem volt kétség a hossz miatt az teljesen befért a punciba, de vastagságához kicsit igazodni kellett. Ütemesen emelgette fenekét, hogy a farokból minél többet tudjon magában. Ehhez meg is kapta a segítséget, mert hátulról erőteljes lökésekkel hatoltak be.
Hüvelyének redős izmai keményen súrolták a vastag férfi hímtagot egymás kéjérzetét növelve, de a punci csepegő nektárja kifejtette síkosító hatását. Sokáig játszottak egymás testével. A mereven lefelé mutató kemény női keblek sem maradtak ki a ját ékből hol az egyik került két marokba, hogy a másik mellbimbó volt az ujjak között. A két test ütemesen mozgott felvették egymás ritmusát és keféltek egy jó ideig, élvezték egymás testét. A férfi farkat kihúzták a punciból majd tövid döfték abba majd ezt követően csak a szeméremajkat elhagyva a hüvely bejáratáig engedték be háromszor egymás után így fokozva a nemi vágyat, ami nem is maradt el, mert Gabi kérlelte, hogy kapja meg végre puncija a járandóságát.
Ezt követően hanyatt fordult Gabi és testvére ajkaival izgatta mellbimbóit. Farkával hossz irányba simogatta punciját. Nagyszemérem ajak közé fektette a merev farkat, de nem hatolt be vele, pinusa gerjedelme fokozódatd nagyon közel volt már ahhoz, hogy a kéjes érzet elöntse. Ajkával testvére ajkát csókolta szívta közben puncija folyamatosan nyitotta magát. A kemény farok ezt érezve gerjedelembe jött egy mozdulattal behatolt elérve a g pontot is. Húga méhe ráfeszült a farokra és együttes mozgással kezdték egymást kefélni. A punci vadul élvezte a ki bejáró hatalmas farkat élvezett folyamatosan a mozgást a testvére farka pedig egyre jobban feszült a punci szorító mozgása közepette, míg egy hatalmas forróság érzet, telelőtte a puncit spermával. Ekkora a punci is eljutott az orgazmusig és forró levével borította be a punci belsejét teljes hüvelyét és a benne lévő farkat. Kefélő mozgásuk nem maradt abba, mert mindketten élvezték a kéjt. A lány hüvelye rezgő mozgást végzett és az utolsó csepp nevet is magába préselte barátja farkából. A csillapodó farok mellett a sperma kezdett kifolyni és punci fekete szőrzetét fehérre színezte.
Mindketten jóleső fáradtsággal feküdtek az ágyon egy kellemes szeretkezés után.
Egy héttel később párom éjszakás volt és nem aludt otthon. Én délutános voltam és este tíz órakor a műszak végén barátnőm Ica, aki fiatalabb nálam és pár évvel öregebb lányomnál kért arra, hogy aludjon nálunk, mert férjével összeveszett és nem akart hazamenni. Én nem láttam semmi akadályát, hogy ott aludjon, mert hárman lányok bőven elférünk a nagyheverőn.
Én reggel hatra bementem egy kolleginát helyettesíteni a speciális gépen, mert nem mindenki tudott a gépen dolgozni. Nevelt fiam aznap reggel jött haza és a két fiatal hölgyet az ágyban találta. Fáradt volt mondta, hogy szeretne lefeküdni- persze ez csak indok volt és kérte a lányokat, hogy odafekhet ezen ő is. A lányok igent mondtak és ő bedobta magát a két lány közé. Rövid pillanatok alatt a lányok teste vágyat keltett benne. Mivel Gabival már korábban is volt kapcsolata a kezét lassan Gabi láb aközé tolta és izgatni kezdte pinusát. A mozgást barátnőm Ica is észrevette és mivel férjével mosolyszünet volt rég volt kielégítve így puncija megmozdult, mivel mostoha fiam nem volt közömbös számára. A fiatal férfi mellé tolta testét és a két test érintkezésekor már nem volt kétség, hogy vágya fokozódik. Nevelt fiam érezte Ica forró testét és biztos volt abban, hogy szexuális vágya kielégítetlen ezért másik kezével megkereste a takaró alatt Ica punciját és az nem tiltakozott ellene. Bugyiját félretolta és csiklóját kereste szőre között. Ez így hanyatt fekve nem ment könnyen ezért felkelt leemelte a lányokról a takarót és mindkét lányról levetette az alig bugyit, mert más nem volt rajtuk mivel jó meleg volt a lakásban. A lányok nem tiltakoztak, mert mikor Gabiról került le először a bugyi minden tiltakozás nélkül, Ica már biztos volt abban, hogy nem ez az első alkalom, így amit kívánt teste vele is megtörténik. Ezért megemelte fenekét jelezve hogy partner minden eseményben. Így az ő bugyija is lekerült róla és előtárult izgalmi állapotban lévő erősen duzzadt puncija. Nevelt fiam biztos volt abban a látottak alapján, hogy a két lány partner lesz a szeretkezésben. Ica kolleginájától hallott már mostohafiáról és felsejlett benne a gondolat hogy itt valami több lehet, mint sima családi kapcsolat.
Nagyon izgató volt látni a két fiatal testet, egymás mellet, Gabit fekete szőrzetével és Ica punciját szőkésbarna szőr fedte. Vad izgalom vett erőt nevelt fiamon farka hirtelen meredeken meredezett a két lány felé, és a két lány élvezte, hogy milyen hamar izgalomba jött újdonsült barátjuk. Ica csodálta nevelt fiam méretes farkát és izgalommal várta a következményeket, szerette volna minél hamarabb kezében tudni. Vagy talán inkább magában érezni. Felváltva csókolgatta a lányok kebleit, melyek az izgalom hatására keményre duzzadtak és meredeken álltak. A két lány folyamatosan játszott a merev férfi hímtaggal miközben ő a lányok punciját izgatta nyelvével. Hol Gabi puncija volt soron majd Ica puncijában tűnt el nyelve. Gabi és Ica is felváltva vette szájába a kemény farkat. Ica teljesen el volt hűlve hogy mi fog bekövetkezni, hogyha ez a hatalmas farok a punciját veszi kezelésbe. Már nem csodálkozott azon, amit mosta fiáról hallott áttételesen kolleganőjétől, barátnőjétől. Férjén kívül eddig mással nem volt kapcsolata - az szerényebb méretekkel rendelkezett. Félt is, de izgatta is a helyzet, hogy ez a nagy farok hogyan fog puncijába behatolni és milyen fájdalmat vagy hatalmas orgazmust fog okozni. Kérdezte Gabit hogy volt e már kapcsolata mostohatestvérével vagy most csak véletlenszerű az alkalom. Gabi megnyugtatta, hogy ez nem az első alkalom, amikor a nagy farok a puncijában volt és elmondta, hogy nyugodjon meg segíteni fog be fog az ő puncijába is hatolni és erotikus kéjes orgazmust fog okozni, mivel gyakorlatból tudja, hogy mostohatestvére igazi jó szerető megtesz mindent annak érdekében, hogy partnerét az egekig repítse élvezetében. A két lány felváltva izgatta egymást, hogy minél magasabbra jussanak a kéjvágyban. Lányom mostohatestvérét hanyatt fektette és égnek meredő farkát puncijába illesztette, úgy hogy felülről ráült szembe testvérével. Vad iramban mozgott fel le a farkán élvezte a kefélést. Ica szembe Gabival mostoha fiam fölé térdelt és nyelvével izgatta Gabi ajkait, és meglepődve figyelte, hogy Gabi puncija hogyan fogadja be teljes hosszában mostohatestvére farkát. Gabi ezt viszonozta nyelvét Ica szájába helyezte majd puncijából kiengedte a kemény farkat és barátnőm pinájába igazította. Ica picit lejjebb csúszott és hüvelyének bejáratánál érezte a méretes farok makkját. Szeméremajka és hüvelye tágult kicsit megemelte magát és megpróbálta a kemény farokra ráengedni magát. Ez nem ment, egyből mert nevelt fiam méretesebb volt férjénél, amit már puncija megszokott. Igaz a hatalmas farok igazi vad vágyat ébresztett benne és szerette volna minél hamarabb magában tudni. Csiklóját kezébe vette és elkezdte izgatni, hogy kéje minél jobban fokozódjon. Gabi is segített neki ő is izgatta Ica csiklóját majd szeméremajkát simította körbe, hogy minél jobban táguljon. Másik kezével, melleivel játszott felváltva. Sikongatások közepette egyre jobban magába engedte a férfi farkat és mikor elmerült benne teljes hosszában nagyot sikított az élvezettől és vad módon meglovagolta azt. Testével élvezte a kefélés élményét és rövid időn belül elélvezett. Ekkor mostoha fiamról a lányok leszálltak és hátall térdelve kínálták fel magukat mostoha fiamnak. A két lány puncija a combok között domborodott és a duzzadt szeméremajkak villantak elő a combok vágatából. A lányok fel voltak izgulva így a szeméremajkuk a puncijiuk fokozatosan kinyílt és remegve kívánva a farkat. Összecsukódott majd ujjra kinyílt és kitárta rózsaszín kis szemérem ajkait és hüvelyük bemenetét. Gabi mostohatestvérének sem kellett ennél kívánatosabb látvány, mert farka a vágytól vad lett keményre meredt és pillanatok alatt Gabi puncibája helyezte és tolta tövig azt. A punci kívánta a farkat és cuppanva fogadta be majd hosszában előre hátra mozgott fenekével, hogy a farok a hüvelyében végig élveztesse. Nagyon kívánta a férfi farkat, mert rég volt kielégítve így vad szeretkezésbe fogott amennyire csak bírta felhúzta magát a hosszú férfi farokra. Remegve tombolt puncijával a farkat lába közé szorította, míg kéjes élvezet rázta meg és öntötte el testét. Ez idő alatt mostoha fiam ujjával járt Ica puncijában és tartotta azt izgalomba. Úgymond tisztességesen meg lett ujjazva. Ica sem bírta sokáig és átvette Gabitól a kemény férfi szerszámot és remegő hüvelyéhez igazította hátulról kezével. A farok érezve a punci forróságát egyetlen mozdulattal tövig hatolt a punciba és ütemes mozgással kefélte azt. Ica kívánta a szexet és halk sikolyok közben élvezte a benne lévő nagy farok kellemes kefélését. Vadul mozgott előre és hátra hogy az ismeretlen, de már megismert farok minél mélyebb kéjes élvezetet váltson ki belőle. Hátranyúlt kezével fenekét szétnyitotta, hogy a férfi minél jobban hozzáférhessen hátulról. Kívánta, hogy minél hosszában minél jobban magában érezze a férfi farkát, kívánta, hogy igazán meg legyen dugva. Partnerének nem volt nehéz dolga, mert méretes farka nagyon meg volt duzzadva megfogta a nő derekát és talán a méhszájat is szétnyitva tolta be végig puncijába remegő farkát. A kefélés alatt Ica vágya fokozódott és belsőjét kéjes élvezet töltötte el pillanatokra talán eszméletét vesztette úgy élvezte a kefélés élményét. Ezt követően a lányok hanyatt feküdtek egymás mellet. Az előbbi szeretkezés folytatódott, de most Ica volt hanyatt fektetve és felülről hatolt bele a vágyat biztosító kemény szerszám.
Vad iramban kefélte punciját, mert az elébb már majdnem elélvezett. Mindketten a vágy csúcspontjára jutottak és a farok spermáját Ica puncijába lövellte, aki sikított az élvezet és az orgazmus hatására. Egyszerre élveztek el biztosítottak egymásnak teljes kielégülést.
Mostohatestvére farkát a szájába vette Gabi, mert már ő is alig bírt az események miatt testével és Icával közösen harcképes állapotba hozták mostoha fiamat. Ekkor húga puncikáját kezével megfogva szeméremajkát kinyitotta és merev farkát már az ismert járatba tolta. Gabi puncija fel volt hevülve, ahogy hatolt bele a merev farok folyamatosan tágult és szívta magába azt. Testvére keményen kefélni kezdte Gabit az ágy szinte rázkódott a lökésektől. Gabi élvezte a vad szeretkezést. Alsó testével körkörösen mozgott, hogy az élvezet minél jobban fokozódjon. vágya fokozódott nyögött a férfi alatt és annak fenekét átfogva egyre jobban húzta magára. Rövid idő után Ica is segített a szeretkezésben Gabi ajkával és kebleivel játszott közben. Felforrósodott a levegő körülöttük és hatalmas lökések közepette telespriccelte Gabi punettáját spermájával. Gabi hüvelye sem maradt el a kéj szintjén, mert erős orgazmus rázta meg testét és puncijának nedvével örvendeztette meg a még mindig benne hozó farkat. Mikor mindhárman kielégültek a fürdőszoba felé vették az útirányt.
Sokkal később Ica egyszer beszélgetett velem, amikor már rég látszólagos béke volt közte és férje között-nem tudott szabadulni a gondolattól és talán a vágytól - elszólta magát talán szándékosan, hogy mikor ott aludt nálunk a mosta fiam micsoda élvezetet nyújtott számára méretes farkával. Olyat szeretkeztek akkora élmény volt, hogy ilyet még a férje életében nem tudott számára nyújtani. Egy életen át el tudná képzelni a szeretkezést egy ilyen férfival. talán kíváncsi volt a hatásra nem tudni milyen gondolat húzódott meg mögötte, de lehet, hogy kíváncsi volt arról, hogy mi a véleményem egy ilyen kapcsolatról. Picit hamiskásan nevettem el magam, mert tapasztalatból tudtam, hogy mire képes az a férfi hímtag egy nő puncijában, amire még nekem is szükségem volt, de mint kiderült másnak is.
Egy alkalommal beszélgettünk a lányokkal a férfiakról és feljött a méret kérdése is. Mari rávágta, hogy nem baj az, ha van a családban egy olyan férfi, akinek elég nagy a farka és tud vele szeretkezni. Rákérdeztem, hogy mégis mekkorára gondol és kapásból mondta a 18-19 cm méretet az igazi. Ezt Gabi is megerősítette, hogy bizony jó dolog. Ő egyet meg is mért és az 19 cm volt. Gyanús lett a helyzet és rákérdeztem a lányokra, hogy kire gondolnak, de ők csak egymásra néztek és nevettek nem tudtak szóhoz jutni. Mondtam, hogy volt nekem is egy barátom korábban, aki hasonló paraméterekkel rendelkezett és nagyon tudott szeretkezni nagyon odaadó kedves fiú volt.
Ekkor jött haza a nevelt fiam, aki már meglett férfi volt és kérdezte, hogy mi a kedélyes állapot tárgya. Mi mondtuk, hogy a férfi méretéről beszélgettünk és a hozzá fűződő tapasztalatunkról. Nem akarta elismerni, hogy a méret ismerős lehet, de látszott, hogy nadrágja dudorodik egy kicsit.
Kiment a konyhába inni és én utána mentem és mondom neki hogy a lányok miről meséltek. Azt mondta, hogy őt igazán nem zavarja a dolog, de ha ennyire kíváncsiak mérjék meg. Persze ezt nem gondolta komolyan, és főként azt nem hogy az övét akarják megmérni. Már csak azért sem gondolta, hogy megtörténhet, mert mindhárom nő volt már a barátnője.
Bejött a szobába és a lányok legnagyobb meglepetésére, mint aki már ismeri a helyzetet benyúltam nadrágjába elővettem ekkor már duzzadó farkát és centiméterrel 19 centit mértem. A két lányt figyeltem egymásra néztek és egy pillanatra elpirultak.
Mondom a lányoknak, hogy látjátok, tényleg van a házban azonos mérettel rendelkező férfi. A lányok átvették a centit és ők is megmérték a fiúmeredező farkát. Azt hiszem ekkor jöhettek rá, hogy ki volt az én régi barátom, hogy ilyen magabiztosan bántam a kemény férfifarokkal. De gondolom ők is tudták egymásról hogy korábban ki volt a partnerük, és biztosak voltak abban, hogy elárulták magukat.
Mondtam nekik, hogy ez nem lehet, gond előfordul az életben, hogy azonos férfi vagy nő lesz partner egy kapcsolatban, illetve egy másik kapcsolatban is, de az is előfordulhat, hogy többen vannak egy szexuális kapcsolatban,
Puncim már erősen zsibogott, de a két lány bugyija is átnedvesedett az izgalom miatt. Mostoha fiam sem volt már ekkor szégyenlős, mert mikor fogták farkát a lányok ő pedig cserébe puncijukat vette kézbe. Az én puncimat nem bántotta nem akart elárulni, de a végén a két lány után felém fordult és közölte, hogy most középre kell állnom, mert én következek érzi, hogy bugyim átnedvesedett. Tudtam, hogy nem akar leleplezni, de éreztem, hogy én sem maradhatok ki a megmérettetésből.
Én tagadtam, de azt mondta mostoha fiam, ha nem igaz, akkor nincs, gond nem kell semminek sem történni ő vesztett, de ha nedves a bugyim, akkor a puncim be van gerjedve, amit ki kell elégíteni, és most és ekkor meg kell történnie, mert ezt ő is akarja, mivel mikor farkát elővettem, hogy megmérjük farka gerjedelembe jutott, kívánja, a puncit nem maradhat kielégítetlen.
Kénytelen voltam engedni az álli tásnak és megfogta lucskos bugyimat, amit egy rántással a bokámig húzott és diadalittasan közöl tea társasággal, hogy neki van igaza. Bugyim nedvesen feküdt bokámon és szoknyám alól fényesen csillogott nedvező puncim. A két lány felé fordult és egyenként vetette le róluk a bugyit, mert mindenki puncija be volt már gerjedve. Lányom rám nézett és mondta, hogy van egy emlék éjszakája. Tudtam most, már hogy akkor fenn volt, de nem szólt, mert tudta, hogy nekem jó.
Ekkor már a szoknyák lekerültek rólunk és sorba szemügyre lehetett venni az én barna szőrrel borított puncimat. Mari állt mellezem nyiladozó szép fiatal szőke puncijával és kontrasztként ott állt Gabi az éjfekete pinusával. Barátunk farka keményre duzzadt egyik kezében pinusomat fogta másikkal Gabi fekete punciját simogatta és Gabi pedig mari punciját izgatta. Mari fogta a kemény hímtagot és puncim bejáratához igazította, ami már nyiladozott. Izgatta azt, mert a fogadás alapján az elsőség az enyém lett. Persze tudták azt, hogy mindenki kiveszi részét a játékból, mert a lányok puncija is csillogót a vágytól és kívánták a kéjt - kifejezve rózsaszín nyiladozó szeméremajkaikkal. Először puncim fogadta be a kemény férfitagot a két lány látható megelégedésére majd utána Gabi vette magához és illesztette helyére és bemutatta, hogy milyen jól elfér benne majd mari puncija fonódott a kemény fértig ara, úgy hogy nem látszott belőle semmi. Mindenki bebizonyította a korábbi állítást, amit véletlen szóltak el, hogy ismernek egy kellemes játékos kemény méretes férfi farkat.
Az hogy ezek után négyünk között mi történt azt egy másik történet tartalmazza benne volt minden, amit mi négyen tudtunk nem hagytunk ki semmit sem. De az igaz hogy mindenki kielégülve, megelégedve távozott utána a dolgára.
https://szexmese.hu/csaladi-szex-tortenetek/megrontottam-a-mostohafiamat/