Ünnepek alatt
Szex történet becsült olvasási ideje: 2 perc 4.5 (62)
Már begyújtottam a sütőt, és a tésztát gyúrtam. Meleg volt, így csak egy köpeny volt rajtam. A sógorom lépett a konyhába. Most fürödhetett, mert éreztem rajta a tusfürdő illatát. Mögém lépett és egy puszit nyomott tarkómra. Aztán átnyúlt karjaim alatt, és megfogta melleimet. Merev farka pedig fenekemnek feszült.
-Hú de kanos valaki.-próbáltam nevetve elütni a dolgot.
De ekkor már keze köpenyemben volt, és úgy cirógatta feszülő melleimet. Nagyon megbizsergetett. Már sokszor gondoltam rá, de sohasem adódott alkalom. Megmerevedve felsóhajtottam, ahogy mellbimbóimat cirógatni kezdte. Hátranyúlva én is megfogtam fenekemnek feszülő farkát.
-Nem is gondoltam, hogy ekkora faszod van.-szoritottam meg rúdját.
Ekkor egyik kezével köpenyem alá nyúlt, és megfogta pinámat. Ujja már csúszott is szeméremajkaim közé, csiklóm után kutatva .
-Ne bomolj. Itthol van a lány is.-mondtam, de már vártam, mit fog tenni velem.
-Nem baj. Már őt is szeretném megbaszni. De most előbb téged.-dugta be ujját pinámba.
Fenekemről felhajtotta köpenyemet, és megéreztem, ahogy forró kemény faszát combjaim közé dugja. Előrehajoltam az asztalra. Lábaimat terpesztve adtam helyet faszának. Már éreztem is, ahogy belém feszül.
-Hát akkor basszál. -lihegtem kéjesen.
Beleremegtem, annyira élveztem, ahogy kemény vastag fasza lassan belecsúszik pinámba. Melleimet markolva rettenetesen megbaszott. Mikor elélvezett bennem, lihegve húzta ki belőlem faszát. Én is elélveztem, és most csak csordogáltak combomon nedveink. Ekkor lepett a konyhába a 20 éves lányom.
Szex történet - Ünnepi készülődés, avagy nem tudtam ellenállni a sógoromnak és a lányom sem
-Hát ti meg ?
-Alaposan megbaszott, de nagyon jólesett. Téged is meg akar. Csodálatos fasza van.- vigyorogtam lányomra.
Láttam, hogy zavarban van, de ahogy ágyékához nyúlt tudtam, felizgatta a látványunk.
-Akarod?- toltam az asztalhoz.
Megemeltem ruháját, és mint ahogy sejtettem, rajta sem volt bugyi. De szemérme már nedves volt.
-Látom, szeretnéd.-ültettem az asztal szélére.
Sógoromnak már újra mereven állt méretes fasza, mire lányom lábait széttárta. Gyönyörködve néztem ahogy a hatalmas bunkó belefeszül lányom pinájába, és lassan eltűnik benne. Kéjesen vinnyogni kezdett, ahogy komótosan baszni kezdte sógorom. Az ő melleit is markolászva járatta faszát lányom pinájában. Látszott, hogy lányom is nagyon élvezi, mert lábaival körbefogta csípőjét és ráfeszülve egyre mélyebbre szívta magába a faszt. Aztán sikkantva ivben megfeszült. Elélvezett. Sógor még meg-megrándulva lökött még párat, aztán kicsusszant belőle. Lányom pinájából is csorogni kezdett az asztalra élvezetük sűrű váladéka. Tekintete még fátyolos volt az átéltektől, mikor lesegítettem az asztalról.
-Errő az egészről egy szót se a többieknek . -jeletettem ki.
-De anyu, ez annyira csodálatos volt.
-Hosszú még az ünnep lányom. Még csak készülődünk. Úgy látom a sógoron nem fog múlni, hogy még részesüljünk benne. Ugye?-néztem kajánul vigyorgó sógoromra.
Szex történet szerzője: Apóca49